Betegeknek és hozzátartozóknak

Hasznos írások és adatbázisok, melyek segítséget nyújtanak a beteg jogainak megismertetésében és érvényesítésében.

Adatbázisok

IV. évfolyam (2009) > 2. szám

Jogvédelmi klaszterrel spórolnának az intézményeknek - Védőhálót vonnak a kórházak köré
Magyarországon lényegében nincs egészségügyi felelősségbiztosítás – véli dr. Kovács Iván, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjának stratégiai igazgatója, aki úgy látja: hiányzik a verseny, ezért a biztosítók nem nyújtanak fedezetet a károkra. A Jogorvoslapnak nyilatkozó Kovács Iván dr. Torma Alberttel, a Büntetésvégrehajtás Központi Kórház főigazgatójával közösen jegyzi azt a kezdeményezést, amely során minél több szolgáltatót próbálnak egy érdekvédelmi klaszterbe tömöríteni, hogy hatékonyabban megjelenítsék álláspontjukat, valamint szakértői hátteret nyújtsanak az egyedi peres ügyekben. Álláspontjuk szerint ugyanis ma az intézmények többször és többet fizetnek ki kártérítésként, mint ami indokolt lenne.

„Ez itt nem Amerika!” - Dr. Matkó Ida szerint a betegjog nem az orvos elleni frontális támadás
Paradigmaváltás van az orvoslásban. A gyógyítás a nagy kórházakban történik, ha úgy tetszik, egészséggyárakban, amelyek azért, lássuk be, veszélyes üzemek – vallja az interjúban Matkó Ida aneszteziológus. A Szószóló Alapítvány elnöke szerint emiatt van szükség arra, hogy más szemléletben gondolkodjunk a gyógyításról, a betegek jogairól, az ellátás biztonságáról, és mindezt ne az orvosok elleni frontális támadásként fogjuk fel.

Betegjogok határon innen és túl - Készül a határokon átívelő egészségügyi ellátás direktívája
Bár egyes európai ranglisták szerint hazánk Svédországot is megelőzi a betegjogok érvényesítése terén, Magyarország annak ellenére bukásra áll ebben a kérdésben, hogy tizenkét éve az egészségügyi törvénynek egy külön fejezete rendelkezik a betegek jogairól. Az érintettek alapvetően tájékozatlanok, méltóságuk sok esetben sérül az ellátás során. A helyzeten jelentősen változtathat a határok nélküli egészségügyi ellátások során a betegeket megillető jogokról rendelkező európai irányelvjavaslat, amelyet első olvasatban elsöprő többséggel szavazott meg az Európai Parlament Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Bizottsága. Történt mindez március végén, ahhoz azonban, hogy az elképzelések Európa szerte törvénnyé váljanak, még minden bizonnyal hónapoknak kell eltelniük.

Kié a felelősség? – védőnők kontra méhnyakrákszűrés
Ez év márciusában elindult az a mintaprogram, amelynek keretében a védőnők a nőgyógyászati szűrővizsgálatokat elhanyagoló nőket arra ösztönzik, hogy egy komplex méhnyakrák-szűrővizsgálat helyett legalább annak egy fontos, mondhatni döntő mozzanatát vállalják legalább. Helyben kínálnak lehetőséget a néhány perces fájdalommentes mintavételre. A Nőgyógyászati Szakmai Kollégium leköszönt elnöke, prof. dr. Szabó István szerint a méhnyakrákszűrés alapvetően onkológiai-nőgyógyászati feladat, és kérdéses, hogy egy esetleges tévedés miatt ki vonható felelősségre?

Fekélyes vastagbélgyulladás miatti teljes bélkiirtás
A felperes két alkalommal állt kórházi kezelés alatt fekélyes vastagbélgyulladás (colitis ulcerosa) miatt. Második kórházi felvétele alkalmával pszichés problémáinak megoldására gyógyszeres kezelést indítottak, ennek mellékhatásaként azonban izommerevség, nyálfolyás, kényszertartás és nyelési nehezítettség jelentkezett, ezért a beteget egy másik intézmény pszichiátriai osztályára szállították. Innen hat nappal később, súlyos állapotban került vissza, és az életveszély elhárítása csak műtéttel volt lehetséges. A beavatkozás során a teljes vastagbelét a végbéllel együtt kiirtották, és vékonybelét véglegesen kivezették a hasfalra.

Oxigénhiányos újszülöttkori károsodás miatti késői halálozás
Az I–II. rendű felperes élettársi kapcsolatából világra jött újszülött részleges lepényleválás miatt oxigénhiányos agykárosodást szenvedett, majd agylágyulással, vízfejűséggel és epilepsziával összefüggésben fellépett keringési és légzési elégtelenség következtében négyéves korában meghalt.

Bőrgyógyászati kezelés mellékhatásaként fellépett vesekárosodás
A felperes az arcbőrén lévő pattanások miatt kereste fel a bőrgyógyászt, aki gyógyszeres kezelést írt elő számára. Ennek kapcsán láz jelentkezett, a beteg arca és bokája feldagadt, ezért a kezelőorvos javaslatára abbahagyta a gyógyszer szedését. Az immunrendszer legyengülése és a hormonháztartás felborulása következtében kialakult kétoldali belgyógyászati vesebetegség kezelésére kórházi felvétel vált szükségessé. A vesefunkciók folyamatos romlása végül élet-veszélyes állapotba torkollott, melynek megoldására a beteg kétoldali vesetranszplantációra szorult.