Betegeknek és hozzátartozóknak

Hasznos írások és adatbázisok, melyek segítséget nyújtanak a beteg jogainak megismertetésében és érvényesítésében.

Adatbázisok

III. évfolyam (2008) > 4. szám

A szülészeti-nőgyógyászati tevékenység jogi megítélése, különös tekintettel a peres gyakorlatra
Az élet, a testi épség és az egészség sérelme miatt indított orvosi kártérítési perekben a bekövetkezett hátrányokat, káros eredmény miatt érvényesített vagyoni, illetve nem vagyoni kárigényeket a károsult vagy a saját egészségromlása, vagy saját jogán a hozzátartozójának halála, egészségkárosodása miatt érvényesítheti azzal, hogy ezek a károsult esetében együtt is jelentkezhetnek.

Császármetszés szövődményeiből adódó jelentős munkaképesség-csökkenés
A felperes 23 éves korában császármetszéssel szült az alperes szülészeti osztályán. A műtét után fellépett fertőzés következtében hashártyagyulladás, has- és mellűri gennyedések és felfekvések alakultak ki. A beteg életét csak többszörös műtétekkel sikerült megmenteni, melyek során méhét is el kellett távolítani, és munkaképessége 40 százalékkal csökkent.

Vállficam konzervatív kezeléséből adódó mozgáskorlátozottság
A felperes kerékpárbaleset során vállsérülést szenvedett, melyet az alperes kórház sürgősségi traumatológiai osztályán háromszögkendővel rögzítettek, és a beteg számára kéthetes pihenést javasoltak azzal, hogy panaszok esetén haladéktalanul keresse fel a baleseti sebészeti szakrendelést.

Csaknem minden etikai döntést visszadob a másodfok - Doktorpriusz: ki mit tud(jon)?
Nagy port kavart a közelmúltban, hogy egy szegedi patológusnak külföldi munkavállalása során rendszeres diagnosztikai tévedéseire hivatkozva másfél évre felfüggesztették Nagy-Britanniában az engedélyét, ezt követően ugyanis idehaza úgy folytatta a munkáját, hogy hónapokig senki nem tudott a külhoni elmarasztalásról. Az ügy kapcsán számos dilemma felmerül: kell-e, s kitől kell tudnia a munkaadónak arról, ha valamelyik orvosát külföldön elmarasztalják? S nem kevésbé fontos kérdés az sem, hogy az orvosok szakmai priusza mennyire tartozik a betegekre? Amint összeállításunkból kiderül, ma nemcsak az efféle információáramlás véletlenszerű, de a kötelező orvoskamarai tagság megszűnése óta a hazai etikai számonkérések is akadoznak.

Defenzív orvoslás - a műhibaperek mellékhatása
Az egészségügy területén is egyre szaporodó peres eljárások mind inkább arra késztetik az orvosokat, hogy már jó előre szükségtelen vizsgálatokkal és beavatkozásokkal bástyázzák körül magukat. A defenzív szemléletből adódó egészségi ártalmak és többletkiadások olyan szabályozást sürgetnek, mely csökkenti az egészségügyi dolgozókban a fenyegetettség érzését.

Tudat alatt tartanak az orvosok a perektől
Interjú dr. Szabados Györggyel, a Budapesti Orvosszakértői Intézet igazgatójával